A Tisza Elektrometál Kft. hat milliárd forintos beruházásában készülő, kétszáz munkahelyet teremtő szélerőmű-generátorház gyártó csarnokának alapkövét Bencsik János államtitkár rakta le.
Az alapkőletételi ünnepségen elhangzott, hogy a beruházó kiemelt figyelmet fordít a fenntartható fejlődés kritériumainak érvényesítésére, így az anyag- és energiatakarékos termelésre, a hulladék mennyiségének csökkentésére és a minimális környezetszennyezésre. Fontos, hogy a gyártáshoz szükséges eszközök egyik legnagyobb beszállítója az Excel-Csepel Szerszámgyártó Kft. lesz, így magyar mérnökök által tervezett, Magyarországon gyártott, magyar tulajdonú technológia alkalmazására kerülhet sor.
Az alapkőletételt követően a Nemzetgazdasági Minisztérium otthonteremtésért és energiastratégiáért felelő államtitkára elmondta, a mostani alapkőletétel is mutatja, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a megújuló energiaforrások hasznosítására, illetve az ahhoz kapcsolódó háttéripar fejlesztésére.
A beruházás teljes költségének valamivel több, mint negyedét – mintegy 1,5 milliárd forintot – az Európai Unió finanszírozza a Gazdaságfejlesztési Operatív Programon keresztül.
Forrás: NGM

















