Az Európai Szélenergia Szövetség (EWEA) számításai szerint az elkövetkező tíz évben negyedmillió munkahelyet hoz létre a szélenergia ipar az öreg kontinensen.
A szélenergiának komoly szerepe lehet a zöld növekedésben. Erre a következtetésre jutottak a napokban befejeződött brüsszeli tanácskozást követően bal- és jobboldali politikusok, valamint az európai unió vezető kereskedelmi szakemberei.
A tavalyi év végén 192 ezer ember dolgozott a kontinensen a szélenergia iparban, de több tízezer alkalmazottat foglalkoztat az iparág Európán kívül is.
– Az EWEA várakozásai szerint 2015-ig 280, 2020-ra pedig 450 ezerre emelkedik a szélenergia iparban dolgozók száma, ami heti 450 fős bővülést jelent – jelentette ki Christian Kjaer, az EWEA ügyvezető igazgatója.
A három kulcsterület, ahol jelentős mennyiségű munkahely létrejötte várható: az offshore szélenergia, az elektromos hálózatok létesítése és a szélenergiával foglalkozó mérnökök és egyéb szakemberek képzése.
– Csak akkor maradhatunk versenyben, ha folyamatosan és gyorsan bővítjük a megújuló energia kapacitást, élen járunk az új technológiák kifejlesztésében – hangsúlyozta Poul Nyrup Rasmussen, az európai szocialisták vezetője, a Lindoe Offshore Megújuló Energia Központ elnöke. – Az offshore szélenergiában van a legnagyobb növekedési lehetőség, de ennek kiaknázásához szükség van a nyilvánosság nagyobb támogatására.
– Európa gazdasági és technikai fejlődésének legújabb fejezete a zöld forradalom – emelte ki a Maria Da Graça Carvalho, kereszténydemokrata Európa parlamenti képviselő. – A kulcskérdés az, hogy Európa képes lesz-e a technikai fejlesztés élén maradni. A decentralizált megújuló energiára alapozott gazdaság több munkahelyet lesz képes létrehozni, mint ha központosított rendszerre épülne.
Az elkövetkező években az offshore szélenergia ipar dinamikus fejlődése várható: a már létező és a tervezett offshore szélerőművek az európai energiaigény tíz százalékát lesznek képesek kielégíteni. 2025-2030 környékére az offshore szélenergia iparban dolgozók száma már meghaladja a szárazföldi szélerőművekben dolgozókét, s a teljes foglalkoztatotti létszám hat tizedét teszi majd ki.

















