2017. December 13. 21:29

Frissitve04:17:07 AM GMT


Címlap


Januártól zöldkártya az épületeknek is

Januártól zöldkártya az épületeknek isJanuártól az épületek és a hőtermelő berendezések is környezetvédelmi tanúsítványt kapnak az év első napján hatályba lépő kormányrendeletek értelmében. A kormány célja a tanúsítványok bevezetésével az energiafelhasználás csökkentése, illetve az alternatív energiaforrások alkalmazásának növelése.

A hazai energiafelhasználás igen korszerűtlen, hiszen az elégetett energiahordozóknak több mint 40 százalékát fordítjuk épületeink fűtésére, illetve hűtésére. Ezért is van nagy jelentősége annak, hogy januártól minden új épület, valamint állami középületek esetében kötelező az energetikai tanúsítás. A rendelet megalkotói az önkéntesség és fokozatosság elvét tartották szem előtt, amikor úgy döntöttek, hogy meglévő épületek esetében 2012 januárjáig nem teszik kötelezővé a tanúsítvány elkészíttetését, s ezt követően is csak az épület el- és bérbeadásakor szükséges a tanúsítvány elkészíttetése.

Megítélésük szerint a piac fogja kikényszeríteni a „zöldkártya” mielőbbi elkészítését, hiszen az igazoltan kedvező hőtechnikai adatokkal rendelkező ingatlanok magasabb áron találnak majd gazdára. Ugyanakkor azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a felújítási pályázatoknál előírás lesz a tanúsítvány megléte.

Az elkészített tanúsítványok a legkedvezőbb „A+”-tól a leggyengébb „I”-ig sorolják be az épületeket kategóriákba. Fontos, hogy a tíz évig érvényes szakvélemény az üzemeltetéssel kapcsolatos tanácsokra is kitér, továbbá rámutat az energetikai szempontból gyenge pontokra.

Hőtermelő berendezések és légtechnikai rendszerek esetén a 100 kW névleges teljesítménynél nagyobb berendezések esetén kötelező tanúsítványt készíttetni. Ennél kisebb rendszerek esetében csak akkor van szükség az energiafelhasználás igazolására, ha 10 és 100 kW teljesítményű nem megújuló tüzelőanyagot használ a berendezés. Légkondicionáló berendezések esetében csak 12 kW teljesítmény felettiekre vonatkozik az előírás.

A kettő vagy négy évig érvényes tanúsítványok kiadásakor azt vizsgálják, hogy a berendezés valóban képes-e arra a teljesítményre, amelyet garantál a gyártó. A szakvéleménynek ebben az esetben is ki kell térni arra, hogy miként javítható a berendezés hatásfoka, azaz csökkenthető az energiafölhasználás. A tanúsítvány arra is útmutatást ad, miként építhetők a rendszerbe az alternatív energiafelhasználási technológiák, s azok milyen távlatban térülnek meg.

A speciális felkészültséget igénylő tanúsítást végző szakemberek névjegyzéke a Magyar Építész Kamaránál és a Magyar Mérnöki Kamaránál érhető el.

Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás: