Több mint 50 kiállító és majd egy tucat nemzetközi szakértő részvételével rendezi meg az I. Kisteljesítményű Szélturbina Csúcsot a Szélenergia Világszövetség (WWEA).
A kisteljesítményű szélturbinák, a házi szélkerekek legújabb fejlesztéseit bemutató március 18-19-én tartandó konferencián, a németországi Husumban a legjobb argentin, belga, kínai, dán egyiptomi, német, indiai, mali, spanyol, angol és egyesült államokbeli szakértők tartanak előadásokat a legújabb fejlesztésekről, illetve a szabályozás legfrissebb fejleményeiről.
Különösen érdekesek lehetnek a kínai és amerikai előadások, ezekben az országokban ugyanis igen nagy hagyományai vannak a kisméretű szélkerekek alkalmazásának.
Az előadók külön hangsúlyt fektetnek az önálló létesítések bemutatására, illetve azon kisebb automatikus rendszerek ismertetésére, amelyek igen nagy jövő előtt állnak.
A rendezvényt meglátogatóknak azonban nem kell beérni a szélkerekekkel, hiszen ugyanazon a helyszínen rendezik március 18-21. között a Husumi Megújuló Energia Vásárt, ahol az alternatív energia szinte minden fajtájával találkozhat az odalátogató, s ahova 16 ezer látogatót várnak.
















