A magyar tulajdonban lévő Genex jövő februárban induló perkupai üzemében folyadékhűtőket, távközlési klímaberendezéseket és hőszivattyúkat gyártanak majd. A barnamezős beruházás érdekessége, hogy – a tervek szerint – kizárólag környezetbarát módon termelt energiát használnak az üzemben.
– Európában elsőként építünk „zéró emissziós” klímagyárat, hiszen kizárólag szél-, nap- és geotermikus energiát használunk– jelentett ki Bántó Károly a cégcsoport vezérigazgatója az alapkőletételkor.
Az Aggteleki Nemzeti Park környezetében épülő 3300 négyzetméteres üzem várhatóan jövő februárban kezdi meg a termelést. Az új gyár üzembe állásával a cégcsoport nemcsak szolgáltatási körét, de termékpalettáját is bővíti: a hagyományos klímaberendezések mellett távközlési klímaberendezések (1–50 kW) háztartási és ipari geotermikus hőszivattyúk (10–1000 kW) és nagy teljesítményű folyadékhűtők (10–1000 kW) gyártására is sor kerül.
A kiemelten környezetbarátnak minősített üzem egy korábbi anhidrid bánya és őrlőüzem helyén létesül. A beruházó három hónapig tartó rekultiváció után kezdte építeni az ipartelepet. Uniós támogatással egy kutató-fejlesztő laboratóriumot is kialakítanak az üzemben, amelyben a legkorszerűbb körülmények között tudják szimulálni a különféle üzemi körülményeket, mérni és kiértékelni a műszaki paramétereket.
A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az előkészítés, a tervezés, az építés és működtetés során is kifejezetten ügyelnek a természet megóvására. A helyszín kiválasztásáról elmondta, hogy a jó közlekedési adottságok és a helyben lévő képzett munkaerő miatt döntöttek Perkupa mellett.
A tavaly 3 milliárdos árbevételt elérő cégcsoport a Perkupán gyártott termékeket hazánkban, illetve bulgáriai, romániai és szerbiai leányvállalatán keresztül szeretné értékesíteni.
















