2017. November 25. 6:41

Frissitve04:17:07 AM GMT


Technológiák Autó, közlekedés Versenysorozat indul elektromos autóknak


Versenysorozat indul elektromos autóknak

Versenysorozat indul elektromos autóknak Elektromos autók számára indítanak versenysorozatot. A Forma-E néven jövőre induló versenysorozat számára épített versenyautót az angliai székhelyű Drayson Racing Technologies.

A cég a közelmúltban mutatta be azt a 322 km/h végsebességű elektromos versenyautót, amely az elektromos autók versenyképességét hivatott bemutatni.
„Az elektromos autók versenye új lehetőséget kínál arra, hogy a nagyközönség is megismerje és értékelni tudja az elektromos autók előnyeit“ – mondta Drayson, az Egyesült Királyság korábbi tudományos és innovációs minisztere, a brit parlament felsőházának tagja, a gyártó cég tulajdonosa. „Az emberek így új elképzelést kaphatnak arról, mire képes egy elektromos autó.”
Bár az Egyesült Államokban az elektromosjármű-eladások eddig meghaladták az előző évi számot, még mindig sokkal kevesebbet vásárolnak belőlük a hagyományos autóknál. Ám ahhoz, hogy az ország útjai és autópályái akár csak részben is „villamosítottá” váljanak, az amerikai autósoknak hozzá kell szokniuk az ötlethez, hogy elektromos autóval járjanak – és az autóverseny elősegítheti ezt.
A FIA tervei szerint a Forma-E versenyeket a városközpontokhoz közel rendeznék meg azért, hogy az elektromos autókat a városi lakosok körében népszerűsítsék, tekintve, hogy a piackutatók őket tartják az elektromos autók célközönségének. A Forma-E versenyek négy 15-perces futamból állnának, köztük fél órás szünettel az akkumulátorok feltöltéséhez vagy cseréjéhez. A futamok rövidségét az akkumulátortechnológia még mindig fennálló korlátai teszik szükségessé.
Drayson szerint „biztosra vehető, hogy az elektromos autók fontos szerepet fognak játszani az autóiparban, így az autóversenyzés is csak akkor őrizheti meg jelentős szerepét, ha átáll az elektromos autókra.”

Nehezen indulnak az elektromosautó-versenyek

A FIA mellett más autósport szervezetek is akcióba léptek. Az észak-amerikai sportautó-versenysorozat, az American Le Mans Series (ALMS), és a szabályait alkotó International Motor Sports Association (IMSA) 2013-ra tervezi egy globális versenysorozat indítását elektromos autók számára. „Sokszor el szoktuk mondani, hogy a legfontosabb verseny a világon az autógyárak között folyik az új, fenntartható közlekedési megoldások kifejlesztéséért" - jelentette ki Scott Atherton, az ALMS elnök-vezérigazgatója.
Nem került végül sor az EVCUP futamra, mely az idei év első versenysorozata lett volna elektromos autók számára, ám a megfelelő autók hiányában el kellett halasztani a futamot. Más autó- és motorsport szervezetek viszont évek óta rendeznek elektromosautó-versenyeket; ilyenek például a NEDRA által az elektromos autók számára szervezett gyorsulási versenyek, illetve három versenysorozat elektromos motorkerékpárok számára, amelyek közül a legismertebb a TTXGP.

Elektromos versenyautók építése

Bár az elektromos versenyautók építésén dolgozó csapatok mindegyike igyekszik a legmodernebb technológiát alkalmazni az elektromos erőátviteli rendszerben, még mindig komoly akadályok állnak fenn.
Némi fogalmat alkothatunk a technológiai komplexitásról, ha megvizsgáljuk a Drayson új B12/69EV jelzésű versenyautóját. Az új elektromos versenygép számos innovatív technológiát vonultat fel, többek között aktív aerodinamikát, vezeték nélküli töltőt, elektromos, regeneratív lengéscsillapítót és olyan strukturális akkumulátor technológiát, amely miatt Drayson szerint „ez az egyik leginnovatívabb tisztatechnológiás autósport-projekt a világon”.
A hátsó tengelyre rögzített négy „palacsinta" motorból álló elektromos erőviteli rendszer teljesítménye 850 lóerő (633 kW). Az angliai induló vállalkozás, a YASA Motors által gyártott motorok elegendő impulzust adnak ahhoz, hogy az autó 3 másodperc alatt nulláról 97 km/h, 5,1 másodperc alatt pedig 161 km/h sebességre gyorsuljon. A hajtóerőt a walthami A123 Systems lítium-ion nanofoszfát akkumulátorcellái biztosítják.
A Drayson tavaly év elején kezdett hozzá az elektromos versenyautó megépítéséhez az angliai Huntingdonban működő Lola Cars International vezető karosszéria-tervező céggel közösen. A Lolával való együttműködés nagyon fontos, jegyzi meg Drayson, mivel a cég a nagy teljesítményű karosszériák előállítási technológiája terén meglévő széleskörű tapasztalatával, valamint a legújabb aktív aerodinamikai fejlesztéseivel járul hozzá a projekt sikeréhez. „Ez lényegében azt jelenti, hogy az autó borítólemezei nagyobb sebességnél úgy mozdulnak el, hogy nagyobb legyen a leszorítóerő, és ezáltal a gumik tapadása is.  A vezérlőszervek alatt elhelyezkedő elektromos aktuátorok a borítólemezek pozícióját szabályozzák, így növelhető szükség szerint a leszorítóerő vagy csökkenthető a légellenállás.

Innovatív elektromos rendszerek

A csapat egy jövőbe mutatóbb technológiával is kísérletezik, amely a súlycsökkentéssel párhuzamosan a tárolókapacitás bővítését is lehetővé teszi. A BAE Sytems strukturális kompozit akkumulátor-technológiájának köszönhetően az akkumulátorok magába az autótestbe építhetők be – ebben az esetben a hátsó szárnyba. „A szénszálas kompozitanyag rétegei nemcsak teherhordó szerkezetként viselkednek, hanem egyben energiatároló eszközként is működnek” — fejti ki Drayson.
A B12/69EV akkumulátorainak feltöltését a jármű padozatában elhelyezett tekercsek végzik, amelyek vezeték nélküli, indukciós aktiválásáról az alattuk lévő töltőpadok gondoskodnak. A rendszert az új-zélandi Qualcomm Halo IPT gyártja. A mérnökök reményei szerint a boxutcai garázsokban elhelyezett töltőkkel az akkumulátorokat kevesebb mint fél óra alatt fel lehet majd tölteni. Az útágyban elhelyezett indukciós töltőkkel pedig akár menet közben is feltölthetők lennének az akkumulátorok.
A kanadai Multimac elektromos regeneratív lengéscsillapítói – vagyis olyan lengéscsillapítók, amelyek energiát termelnek az útegyenetlenségek feletti áthajtáskor – elegendő energiát termelnek az autó aktív felfüggesztési rendszerének áramellátásához, ezáltal lényegében „energiasemlegessé” teszik őket.

További e-versenyautók

Eközben a párizsi Formulec France két éven át tervezte, fejlesztette és tesztelte EF01-esét, egy F3-as fedetlen kerekű elektromos versenyautót, amelyben egy 390 lóerős (300 kW-os) motor kapott helyet.
Emellett más cégek is fejlesztettek ki teljesen elektromos autókat. A barcelonai Quimera egy 700 lóerős (525 kW-os) teljesen elektromos GT-prototípust épített. Az elektromos szuperautó csúcssebessége a beszámolók szerint 186 mérföld per óra. Az autó várhatóan az idei ALMS versenyek kiválasztott futamain mutatkozik be a közönségnek. „A Quimera számára ez a projekt nem pusztán egy, a jövő autósportjába bepillantást engedő környezetbarát autó kifejlesztésére korlátozódott” – nyilatkozta Javier de Rocafort, a Quimera igazgatótanácsának elnöke.

Forrás: ÚjEnegiáK



Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás:

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre!

Név:* E-mail:*