A Pannon Ethanol Zrt.. 120 millió eurós beruházással készülő dunaföldvári bioetanol üzem alapkövét hétfőn rakták le.
A 2011 végén üzembe álló gyárat az amerikai Fagen és az ír Ethanol Europe Ltd. közös vállalata, a Pannon Ethanol Zrt. építi. A tervek szerint évi 575 ezer tonna kukorica földolgozásával 240 millió liter bioetanolt állítanak majd elő.
Az alapkőletételkor Mark Turley hangsúlyozta, hogy a legmodernebb, környezetbarát technológiát hoztak a Duna partjára, illetve hogy közvetlenül 77, a beszállítókon keresztül viszont majd’ 600 ember számára ad majd megélhetést az üzem.
V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára arra hívta föl a figyelmet, hogy a magyar kormány elkötelezett a megújuló energia hordozók alkalmazása és elterjesztése iránt, ezért is választotta az Új Széchenyi Terv egyik fontos elemének. De az államtitkár a munkahelyteremtés szempontjából is fontosnak nevezte a beruházást.
Az USA magyarországi nagykövete, Eleni Tsakopoulos Kounalakis hangsúlyozta, hogy országa kitűnő befektetési területnek tartja Magyarországot, mert kitűnő az infrastruktúra, jól képzett a munkaerő, s versenyképesek az árak.









