Megkezdődött a szakolyi biomassza erőműben a próbaüzem. Az erőmű a helyben termelt biomassza felhasználásával termelt áramot az országos hálózatba táplálja, a hőenergiát pedig egy környékbeli biokertészetnek értékesítik – derült ki az ingatlan.net híréből.
A 14 milliárd forint ráfordítással és 200 milliós munkahelyteremtési támogatás felhasználásával épült erőmű 20 megawattnyi áramot termel majd idén szeptembertől, s közvetlenül ötven, a biomassza termelésen keresztül pedig további 100-150 embernek nyújt majd megélhetést. Ennek jelentőségét az adja, hogy a mezőgazdaság visszaesése után nehéz helyzetbe került régióban fejlett ipari kultúrát honosít meg.
A működéshez szükséges üzemanyagot a térség erdeiben, fűrészüzemeiben és a mezőgazdaságban keletkezett 170-180 ezer tonna biomassza adja. Az erőmű működtetéséhez csak minimális, mintegy 2-3 százaléknyi fosszilis fűtőanyag elégetésére van szükség.
Miután a mostani beruházás eredményeként jön létre az első zöldmezős biomassza erőmű, fontos, hogy mielőbb üzembe álljon, s a működés tapasztalatait hasznosítani tudják más, hasonló beruházásoknál.
Forrás: ingatlan.net
















