2017. December 13. 21:22

Frissitve04:17:07 AM GMT


Bioenergia Biomassza Biomassza: a legjelentősebb hazai megújuló energiahordozó


Biomassza: a legjelentősebb hazai megújuló energiahordozó

Biomassza: a legjelentősebb hazai megújuló energiahordozóA magyar energiamérlegben viszonylag kis részesedést elérő megújuló energia döntő többsége biomassza elégetéséből származik.

– Az ország teljes energiaszükségletének mintegy 6 százalékát biztosítja megújuló energia, s ennek 91 százalékát biomasszából nyerjük. Ebben a szilárd biomassza mellett benne van a biogáz és az alternatív üzemanyag-felhasználás is – mondja Bohoczky Ferenc, a KHEM szakértője. – Általában tűzifáról beszélünk, hiszen a lakosság több, mint 2 millió tonna tűzifát használ fel évente. De vannak erőművek, amelyek a fát apríték formájában hasznosítják. Olyan rendszerek is léteznek, amelyek egyszerre termelnek hő- és villamos energiát.

A biomassza, mint energiaforrás származhat növénytermesztési és erdészeti melléktermékekből, állattenyésztésből, élelmiszeriparból, valamint a kommunális és ipari hulladékokból.

A Szakoly mellett található bioerőmű szinte kizárólag faaprítékot használ a villamos energia előállításához.

– A megújuló jelleg abban jelentkezik, hogy tüzelőanyagunk, a faapríték szén-dioxid semleges tüzelőanyagnak minősül. Azaz a fa az élet során pontosan annyi szén-dioxidot nyel el, mint amit eltüzelése során visszaad. Tehát nem növeli az üvegház hatású gázok kibocsátását – foglalja össze a lényeget Szilvási Ernő, ügyvezető igazgató

Az energiatermelés környezetkímélő és modern, a technológia azonban itt is a hagyományos megoldásokat követi. A tüzelőanyag faapríték formájában érkezik az erőműbe, ahol azt hagyományos, rostélytüzelésű kazánban égetik el. A keletkező hővel gőzt fejlesztenek, ami a turbinához kötött generátort hajt meg. A keletkezett elektromos áramot az országos villamos energiahálózatra továbbítják.

A biomassza hasznosításának más útját választotta a Pannonhalmi Főapátság, amelynek épületeit biomassza felhasználásával fűtik. A beruházás kettős célt szolgál: egyrészt felhasználja az egyébként kárba vesző erdei és mezőgazdasági hulladékot, s annak elégetésével biztosítja az intézmény fűtését és használati melegvíz ellátását. Másrészt viszont a Főapátságba érkező évente közel 100 ezer látogató számára bemutatja a megújuló energiák hasznosítását és ezzel népszerűsíti a környezettudatos szemléletet.

A biomassza fokozott alkalmazására nemcsak a fenntartható fejlődés miatt van szükségünk, hanem nemzetközi vállalásaink is erre köteleznek. Az Európai Unió ugyanis elvárja hogy hazánk 2020-ra energiafogyasztásának 13 százalékát megújuló energiaforrásokból fedezze.

A biomasszával való fűtés első hallásra bonyolultnak hangzik, pedig nem az, hiszen Bohoczky Ferenc szerint mindössze a központi fűtés gázkazánját kell szilárd tüzelésűre cserélni. Ráadásul támogatás is kérhető az átállásra. Az intézmények és vállalkozások a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében, a lakosság pedig Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) Zöld Beruházási Rendszerének Klímabarát Otthon pályázatain igényelhet pályázati pénzeket az átálláshoz.

Forrás: freepress.hu



Hozzászólás

Név:
E-mail cím:
Tárgy:
Hozzászólás:

Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre!

Név:* E-mail:*