Német, osztrák, szlovén és egy magyar pályázó előtt nyerte meg a csurogi biogáz-erőmű kivitelezésének jogát az ELMIB.
Tegnap írták alá Szerbia első biogáz-erőművének építéséről és üzemeltetetéséről szóló szerződést. Szerbia vezető mezőgazdasági vállalkozása, a Velvet Farm d. o. o. ügyvezető igazgatója, Jovan Popovic és Kele József, az ELMIB vezérigazgatójának kézjegyével ellátott szerződés értelmében a Bio Power elnevezésű, 50-50 százalékos tulajdonú közös vállalat 4,9 millió euróból építi meg az 1,2 megawatt kapacitású létesítményt.
A háromezer háztartás energiaigényét fedező erőmű várhatóan egy év múlva kezdi meg az energiatermelést, s ehhez a közeli szarvasmarha telepről kapja a „fűtőanyagot”. Az üzem „hulladék anyagát”, a biotrágyát a Velvet közeli, 800 hektáros ökogazdaságában hasznosítják majd, a keletkező hőt pedig fóliasátrak, illetve irodák fűtésére használják.
A mostani beruházásra annak a nagyszabású programnak a keretében került sor, amelynek során a szerb állam a megújuló energiatermelés ösztönzése érdekében 50 százalékkal magasabb áron veszi át a zöldenergiát. Déli szomszédunk ugyanis javítani szeretne energiafüggőségén, csökkentetni akarják a hagyományos hőerőművek 70 százalékos részesedését az energiatermelésben. (A maradék harminc százalékot vízerőművekkel termelik.)
Az ELMIB-nek nem ez az első hasonló projektje, hiszen a cégcsoport tavaly nyáron adta át hazánk harmadik legnagyobb biogáz-erőművét Dömsödön, két év múlva pedig Kaposvárott és Salgótarjánban állítják üzembe a városok hőellátását biztosító biomassza erőműveket, amelyek emellett elektromos áramot is termelnek.
















